Ki lehet kötelezett?
Aki elsőként hoz forgalomba Magyarországon termék díjköteles terméket. Azaz importál, belföldön gyárt. Illetve érintheti azon vállalkozásokat is, akik exporttal foglalkoznak. Ebben az esetben az átvállalás és a visszaigénylés ténye merülhet fel.
Milyen termékekre vonatkozik a termékdíj?
A termékdíjköteles termékek csoportjának több kategóriája van, melyekről ezen a linken olvashat részletesen: https://unibrillant.hu/termekdijkonyhanyelven/termekdij-konyhanyelven/
Mikor kell bejelenteni, illetve bevallást készíteni?
A termékdíj törvényben előírt szabályok alapján a tevékenység megkezdésétől számított 15 napon belül be kell jelenteni a Nemzeti Adó és Vámhivatalhoz a kötelezettséget. A termékdíj bevallást negyedévente kell benyújtani.
Hogyan kell a bevallásokat benyújtani?
A termékdíj bevallást kizárólag elektronikusan lehet benyújtani, az erre rendszeresített nyomtatványon keresztül, regisztrált ügyfélkapun.
Én is, mint a cég ügyvezetője, benyújtatom a bevallást?
Igen. Aki rendelkezik érvényes ügyfélkapus regisztrációval, és a képviseli az érintett céget, adhat be bevallást. DE! a termékdíj bevallást javasolt szakemberrel, termékdíj ügyintézővel elkészíttetni.
A könyvelőm készíti a termékdíj bevallásomat. Akkor nincs semmi dolgom ezzel kapcsolatban.
Amennyiben a könyvelő szakmailag is felkészült termékdíj tekintetében, akkor természetesen Önnek nincs további teendője. Viszont a környezetvédelmi termékdíj egy speciális adónem, külön szakmát igényel, és tapasztalataink alapján a könyvelők sem szívesen veszik át az ügyintézését.
Minden negyedévben be van adva a termékdíj bevallásom, van egyéb teendőm?
Igen. A termékdíj törvény írja elő, hogy a termékdíj bevallás fő alapja a nyilvántartás, melynek elemeit szigorúan szabályozza is.
Kerestem nyilvántartás sablont, de nem találok olyat, ami nekem is megfelelő lehet!
Termékdíj nyilvántartás sablon nincs. A kötelező tartalmi elemek természetesen megvannak, de minden vállalkozásnak, tevékenységből adódóan eltérő lesz a nyilvántartása.